A társaság összegzése szerint 2004 óta 16 olyan adónemet vezettek be Magyarországon, amelyek kizárólag bizonyos szektorokat, iparágakat vagy tevékenységeket terhelnek, 2015 végén hárommal több különadó volt hatályban a magyar adórendszerben, mint 2013-ban.
A különadók előnye, hogy kevésbé függenek a nemzetközi jogszabályoktól, a hagyományos adónemekkel szemben könnyen, rugalmasan alakíthatóak. Még 2012-ben csak az ágazati különadók 21,3 százalékkal, 2013-ban a pénzügyi tranzakciós illeték 20,9 százalékkal csökkentették a hiányt. Ugyanakkor az adótanácsadó cégcsoport szerint felmerül a kérdés, hogy a törvényalkotók a különadókkal talán csak azt a bevételkiesést igyekeztek ellensúlyozni, amit például a csökkentett társaságiadó-kulcs kiterjesztett alkalmazása és a különböző adókedvezmények okoztak.
A különadók hatására csökkennek a beruházások, lassul a növekedés, ami végül az adóbevételek csökkenéséhez vezethet. Az adóalanyok ugyanis az adók kigazdálkodása érdekében vagy csökkentik kiadásaikat, vagy átterhelik az adót a fogyasztókra.
Ha saját zsebből gazdálkodják ki az új adóterheket, akkor az ebből eredő költségcsökkentés a beruházások rovására mehet. Ha azonban a fogyasztókra terhelik, akkor az áremelkedés csökkentheti a keresletet, vagyis a cégek bevételeit is, ami szintén a kiadások visszafogását eredményezheti.
A baleseti adó kivételével az adóalanyok szinte kizárólag vállalkozások, amelyek valószínűleg beépítik termékeik, szolgáltatásaik árába a különadók okozta többletterhet, amit viszont tényszerűen nehéz bizonyítani.
A szektorok közt nincs egyenlően elosztva a különadóteher. 2015-ben például a legtöbb különadó a pénzügyi szektort terhelte: a kumulált különadó-bevétel több, mint 57 százaléka innen származott.
Az adótanácsadó cég szerint az is kifogásolható, hogy 2013 óta nincs érdemi változás az adók bevezetésének módjában: a jogalkotási folyamat, a felkészülési idő rövid, a gyorsan bevezetett adók sokszor nem eléggé átgondoltak. Így a jogalkotók folyamatosan módosítják a szabályokat tovább növelve a a bizonytalanságot. A plusz adóterhek, a kiszámíthatatlanság, a bonyolult rendszer csökkenti Magyarország, mint beruházási helyszín vonzerejét, rontja a különadóval sújtott ágazatok versenyképességét - áll az összefoglalóban.
A LeitnerLeitner szerint a különadók rendszere akkor lehetne fenntartható, ha például csökkentenék a szektorok közti különadó-terhelés különbségét. A bizonytalan, a beruházókat elriasztó gazdasági környezet elleni legfontosabb lépés pedig az érintettekkel történő előzetes és rendszeres egyeztetés, valamint az adónemmel kapcsolatos hatások alapos felülvizsgálata lehetne.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve