Adóelkerülés gyanúja miatt nyomozhat a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) az RTL Klub néhány évvel ezelőtti cégvásárlásai miatt - értesült az M1 Híradó. A csatorna a péntek esti adásban számolt be arról, hogy úgy tudja, az adóhatóság azt vizsgálja, volt-e tényleges gazdasági tevékenység a tranzakciók mögött.
Információik szerint ha a NAV adóelkerülést állapít meg, akkor 20 milliárd forinttal kell korrigálni a társaság adóalapját, ami után több milliárd forintnyi közterhet fizethet az RTL.
Az műsorban felidézték, hogy a portfolio.hu júniusi cikke szerint a csatorna 2012-ben - 6,6 milliárdos bevétel mellett - csak 5,5 millió forint társasági adót fizetett be. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ezt követően, egy sajtótájékoztatón vizsgálatra szólította fel az illetékeseket.
Az M1 információi szerint ez a NAV-vizsgálat a végéhez közeledik, és felmerült annak lehetősége, hogy az említett vásárlások mögött nem volt tényleges gazdasági tevékenység, hanem csak az adózás elkerülését szolgálták.
A Híradó megkereste az adóhatóságot, azonban azt közölték, hogy konkrét adózóra vonatkozóan - az adótitok megtartása miatt - nem áll módjukban nyilatkozni. Az RTL Klubot is keresték, de az adásig nem válaszoltak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve