A Napi Gazdaság cikke
A saját fogyasztási célú házi sörfőzés 10 hektoliterig való adómentessé tétele és az esetlegesen emiatt elharapózó illegális értékesítés nem aggasztja a kisüzemi, kézműves söröket gyártó vállalkozásokat. A sörfőzés ugyanis több szakértelmet követel, és a rövidebb eltarthatósági idő is közrejátszik abban, hogy nem tartunk a pálinkafőzési liberalizációt követő értékesítési visszaélésektől − mondta a Napi Gazdaságnak Vaskó György, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke. Tudomása szerint eddig még nem foglalt le a vámhivatal házi sörfőzéshez szükséges berendezéseket.
A jelenleg az országban működő 47, a hazai 5,6-5,7 millió hektoliter közötti belföldi értékesítés nagyjából fél százalékát adó kisüzemi főzdét ennél sokkal kellemetlenebbül érintheti a kézműves, különféle ízesített sörök iránti tagadhatatlanul növekvő érdeklődés ellenére is a vásárlóerő további fogyatkozása. Termelés- és bevételcsökkenésre számítunk az idén, ezt pedig épp csak ellensúlyozza a kisüzemek számára kedvező adóváltozás, mivel ez legfeljebb a talpon maradást biztosítja − mondja az elnök.
Tavaly az adótörvények tárgyalása során sikerült elérni, hogy a törvényhozás a magyar, többnyire családi vállalkozásként működő kisüzemi sörfőzdék számára is megadja az unió által engedélyezett 50 százalékos jövedékiadó-kedvezményt. További engedmény a kisebb főzdéknek, hogy 2012-től felére csökkentették a fizetendő biztosíték minimumát, sőt lehetőség van 250 ezer forintos biztosíték letételére is. Egyszerűsödnek a készletnyilvántartással kapcsolatos előírások, és ettől az évtől már nem szükséges könyvvizsgáló által hitelesített mérleget beadniuk a cégeknek.
Az továbbra is gondot okoz, hogy az adókedvezményt elviszi az egyéb közterhek, bérterhek, illetve a közműdíjak emelkedése. Bár az ízesített sörök után is kell chipsadót fizetni, a kisebb főzdék nem állítanak elő olyan terméket, ami e rendelkezések hatálya alá esne. A kisüzemek 2009-ben még 110, 2010-ben már csak 100 millió forint jövedéki adót fizettek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve