A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Az unió legújabb adóparadicsoma lehet és hozzájárulhat az európai gazdaság destabilizációjához Lettország − írta a Der Spiegel. A német lap emlékeztetett arra, hogy 2014 januárjában − azzal egy időben, hogy Lettország az eurózóna tagjává válik − lép hatályba az ország új adótörvénye, amely lehetővé teszi, hogy versenybe szálljon Ciprussal és Máltával, ami tovább gyengítheti Európa gazdaságát.
Az Európai Parlament zöldpárti képviselője, Sven Giegold pénzügyi szakértő úgy nyilatkozott: ahelyett, hogy felszámolnánk a már bejáratott adóparadicsomokat, egy újat adunk hozzájuk az eurózónában. A német lap ezt azzal támasztja alá, hogy a lett társasági adó csupán 15 százalék, aminél csak a 12,5 százalékos ír és a ciprusi alacsonyabb. A Baltic Business News ezzel szemben rámutat, hogy az Eurostat adatai szerint a társasági adó a legalacsonyabb Bulgáriában és Cipruson, 10 százalék, ezeket követi 12,5 százalékkal Írország, majd 15 százalékkal következik Lettország és Litvánia.
A Der Spiegel azonban a lett gazdaságpolitika egyéb elemeit is az adóparadicsom megnyilvánulásainak tartja. Például a holdingok külföldön osztalékból és részvényeladásból szerzett nyeresége ez év eleje óta adómentességet élvez, s e pénzek kivitelét az országból szintén nem adóztatják meg és a jövő év elejével újabb kiváltságokban részesülnek. Mindez nemcsak azt teszi lehetővé, hogy külföldiek Lettországban parkoltassák a pénzüket, de hídfőállásként is használhatják, hogy ezeket a pénzeket olcsón juttathassák el Európából olyan adóparadicsomokba, mint a Kajmán-szigetek.
A lett törvények kevesebb korlátot támasztanak és alacsonyabb díjat számítanak fel az ilyen pénzmozgásokra, mint Málta, Ciprus vagy Írország. Hivatalosan ugyan szigorítottak a pénzmosás elleni törvényeken, de több kiskapu megmaradt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve