A készülő paragrafusok a szolgáltatások legújabb generációjának ügyét hivatottak rendezni. A minisztérium azért fogott vizsgálódásba, mert egyre inkább szaporodnak idehaza az interneten, okos telefon segítségével igénybe vehető, közösségi jellegű szolgáltatások - írta a lap.
A gazdasági megoldások követik a technológia gyors fejlődését, s ezt a tempót a magyar gazdaságszabályozásnak is tartania kell - vélik a szaktárcánál. Az új jogi előírások kidolgozásakor az a legfontosabb szempont, hogy az adott ágazatokban tisztességes verseny alakulhasson ki, vagyis valamennyi résztvevő érvényesülhessen, de csakis az előírt közterhek befizetése után.
Kapcsolódó
A munka heroikus: az efféle internetes szolgáltatások megadóztatása ugyanis gyerekcipőben jár világszerte - ismeri el a lap. Az NGM lényeges feladat a mobiltelefonnal elérhető internetes szolgáltatások közös jellemzőinek feltérképezése, ezek alapján lehet ugyanis egységes szabályozást létrehozni.
Ha mindez megvalósul, az élesen szembemegy a kormányzat korábbi elképzeléseivel. Még 2013 novemberében állt össze a hazai startup világ szereplőiből és az NGM szakértőiből a BudapestHUB munkacsoport, amely azt a célt tűzte ki, hogy Budapest legyen az évtized végére a régió startup fővárosa. Ezt akkor személyesen Cséfalvay Zoltán, az NGM akkori parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára jelentette be. Úgy fogalmazott, hogy az államnak katalizátor szerepe van, feladata az, hogy elhárítsa az akadályokat.
Igaz, 2015 elején kiderült, hogy a korábbi ígéretekkel szemben mégsem kapnak adókedvezményt a hazai startupok. Ehhez képest a mostan belengetett elképezés, tehát a jelentős részben okos telefonokkal igénybe vehető szolgálatatásokat fejlesztő startupok tevékenységének kreatív megadóztatása, különösen rossz üzenet a szféra számára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve