Az Európai Bizottság az új javaslatok révén szeretné visszaszorítani a tagállamokban a vállalatok adófizetési kötelezettség kikerülésére irányuló törekvéseit, amelyek becslése szerint éves szinten mintegy 50-70 milliárd eurós kiesést okoznak a költségvetésnek.
A bizottság január 28-án ismertette első ízben a vállalatok adószabályainak reformjára vonatkozó akciótervét. Ebben az igazságosabb és hatékonyabb adórendszer érdekében egy közös konszolidált társaságiadó-alap (CCCTB) bevezetésére tesz javaslatot, valamint arra, hogy a vállalatok ott fizessenek adót, ahol a profitot termelték.
A tagállamoknak ehhez meg kell állapodniuk arról, hogy mely típusú bevételekre vetnek ki adót, azonban ez nem jelenti az adózás teljes harmonizálását.
Az EB akciótervében egy jogilag kötelező erejű intézkedéseket magában foglaló adókikerülés elleni irányelvet javasol, amely kezelné a társasági adó kikerülésének néhány jellemző módszerét. Az adóegyezményekkel kapcsolatos bizottsági ajánlás tanácsokat fogalmaz meg a tagállamok számára az adóegyezményekkel kapcsolatos visszaélésekkel szembeni védekezés legjobb, uniós joggal összeegyeztethető módjairól.
A bizottság emellett javaslatot tesz a tagállamoknak az unió területén működő multinacionális vállalatokkal kapcsolatos adóügyi információk megosztásáról. A csomagban szerepel egyebek között az is, hogy új eljárást dolgoznak ki a szabályokat be nem tartó harmadik országok jegyzékbe vételére.
Az EP támogatta a bizottság javaslatait, ehhez kapcsolódva sürgette az információcserét és a közérdekű bejelentők védelmét. Továbbá köteleznék a multinacionális cégeket, hogy országonként készítsék el a nyereségről és adózásról szóló beszámolóikat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve