Az ombudsmannál egy országgyűlési képviselő kezdeményezte, hogy forduljon az Ab-hez és kérje a helyi adókról szóló törvényben szereplő felhatalmazó rendelkezés megsemmisítését.
A helyi adókról szóló törvény január elsején hatályba lépett módosítása felhatalmazza az önkormányzatokat arra, hogy települési adókat határozzanak meg. Más adónemekkel ellentétben a törvény nem részletezi, hogy milyen vagyontárgyak, források adóztathatók és a mértéküket sem rögzíti.
A vizsgálat során Székely László alapjogi biztos áttekintette a közteherviselési kötelezettség tartalmát. Megállapította, hogy a helyi adókról szóló törvényben szabályozott települési adó közteher, és az Ab gyakorlata következetes abban a tekintetben, hogy a jogalkotót széles mérlegelési jog illeti meg, mit választ a közteher tárgyának, forrásának, alanyának és mértékének.
Az alaptörvény a közterhekkel kapcsolatos jogszabályok alkotmányossági felülvizsgálatát csak kivételesen teszi lehetővé, ezért az ombudsman csak arról foglalt állást, hogy az emberi méltóságot sérti-e a helyiadó-törvény vonatkozó szabálya. Az ombudsman "ennek során nem találta megállapíthatónak, hogy a törvény települési adó előírására felhatalmazást adó rendelkezése az adóalany olyan szintű kiszolgáltatottságát eredményezné, amely ellentétes lenne az emberi méltóság alaptörvényben foglalt sérthetetlenségével". Így az alapvető jogok biztosa nem kérte az Ab eljárását.
Igaz, a helyi adókról szóló törvény a települési adóra vonatkozó legfontosabb részletszabályokat sem tartalmazza. Így az egyes egyedi ügyek vizsgálata során különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a "települési adó gyakorlati alkalmazása a jövőben ne legyen parttalan, kiszámíthatatlan, hiszen az adó alapjának és mértékének meghatározása teljes egészében az önkormányzat belátásán múlik".
A Jobbik országgyűlési képviselője, Hegedűs Lorántné január 21-én sajtótájékoztatón közölte: azt kérik Székely Lászlótól, hogy kezdeményezze a települési adó kivetését lehetővé tevő jogszabály alaptörvény-ellenességének kimondását az Ab-nál. Az ellenzéki politikus akkor arra szólította fel az önkormányzatokat, hogy ne vezessenek be települési adót, a Fideszt pedig a törvény megsemmisítésére kérte.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve