Azzal, hogy november 1-jétől 100 ezer forintról 500 ezer forintra nőtt a tételes játékadó, a játékgépek számának közel 50 százalékát állították le az üzemeltetők - mondta el Schreiber István a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) elnöke, aki szerint februárra a korábbi automaták számának 20 százaléka maradhat forgalomban.
Mindez azt jelenti, hogy a játékadó-bevétel nem nő majd, az nagyságrendileg 2,3 milliárd forint marad, ám a kisebb forgalom miatt a korábbi, nagyjából a játékadóval azonos mértékű egyéb állami bevételek töredékükre esnek majd. A MSZSZ elnöke szerint mintegy 1100 vállalkozás és 8000 vendéglátóhely bevételei csappanak meg, amelynek hatásai egyelőre még megbecsülhetetlen. Az MSZSZ szerint nagyjából 13-15 ezer embertől válnak majd meg az üzemeltetők és a vendéglátóhelyek.
Molnár Krisztián, a NAV főosztályvezetője szerint november elejével az adóhatóság adatai szerint a játéktermek 47 százaléka szűnt meg november elejére, míg a 21500 automata 53 százalékát állították le az üzemeltetők.
A jövő még bizonytalannak tűnik, miután részszabályokat nem fogadták el. 2012. december 31. után csak rendszerbe kötött pénznyerő automata működtethető tovább - olyan, ahol minden programadat és statisztika egy központi szerveren érhető utol. Schreiber szerint egy-egy ilyen automata telepítése 1-1,2 millió forintba kerül majd, ahol a megtérülés 3-3,5 év lehet majd.
A rendszerben a beruházási összeg nincs benne, csak külső források bevonásával van mód a fejlesztésekre. Az MSZSZ elnöke szerint vélhetően a korábbi hálózatok egy része újraépül. A törvény csak az elektronikus kaszinók számára enged alacsonyabb technikai követelményt, itt az intergrált ellenőrző rendszert kell központba kötni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve