Szavai szerint a magyar kormány tudomásul vette, hogy az Európai Bizottság felfüggesztette a dohányipari egészségügyi hozzájárulás és az élelmiszerlánc-felügyeleti díj beszedését.
A kormány folyamatosan egyeztet az Európai Bizottsággal a témában, a hivatalos magyar álláspontot a napokban juttatják el a bizottsághoz, ebben egyebek közt kifejtik, hogy az adózási önállóság keretében az ország szeretne kivetni valamilyen közterhet az érintett szektorokra a befolyó bevétel előzetesen kitűzött célok mentén történő felhasználásával.
Egy csapásra ügyfélbaráttá teszik a NAV-ot
Az adózás rendjéről szóló törvényt újraírják, és ennek keretében ügyfélbarát, szolgáltató jellegű intézkedéseket vezetnének be akár már 2016 januártól. Új alapokra helyeznék az adózó és az adóhatóság kapcsolatát a jó és a rossz adózók vonatkozásában, vélhetően a jogszabályi javaslat szeptemberben-októberben a kormány elé, majd az Országgyűléshez kerül, és még az idén törvény lenne belőle.
Ezzel párhuzamosan fut az adóhatóság átalakításával kapcsolatos munka, múlt héten egy munkacsoportot hoztak létre, amely javaslatot dolgoz ki az adóhatóság átalakítására, egyebek közt megkérdezik egy anonim kérdőíven a munkavállalókat is erről a folyamatról - mondta a helyettes államtitkár.
Az interneten szervező vállalkozások adóztatásával kapcsolatban azt elmondta: a világ adóhatóságait nehéz feladat elé állítják ezek a vállalkozások. A magyar, illetve az európai adórendszerben egyaránt tudna az ilyen cég adózni, viszont nehéz őket elérni az adókötelezettség számonkéréséhez.
A pénzügyi szektor bankadó formájában, illetve az energia-, a kiskereskedelmi- és a távközlési szektor ágazati különadóként 1000 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe 2010 és 2012 között, csak bankadóból 2010-től 2014 végéig 800 milliárd forint bevétel folyt be az államkasszába.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve