A három szolgáltató hétfői közös közleménye szerint a társaságok megerősítik, hogy folytatni kívánják a kormánnyal a távközlési adóval kapcsolatos tárgyalásokat. Az MTI információi szerint a legutóbbi, pénteki egyeztetésen nem jutottak megállapodásra a felek.
A társaságok álláspontja szerint a jelenlegi tervezet megvalósítása komoly terhet jelentene ügyfeleiknek, valamint aránytalanul magas, nehezen kiszámítható távközlési költségnövekedést okozna a magyar vállalatok számára. Ezáltal az adó veszélyeztetné Magyarország és a magyar vállalatok versenyképességét.
Kapcsolódó
Bár a társaságok hangsúlyozzák, hogy veszélyesnek tartják egy, a nemzetgazdaság szempontjából fontos húzóágazat többszörös adóztatását, megértik a kormányzat szempontjait és olyan javaslatokkal segítik a kormányt, amelyeknek köszönhetően időben, fenntartható módon bevezethető a Széll Kálmán Tervben 2.0-ban szereplő fogyasztási típusú adó.
A sajtóban korábban megjelentek szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elképzelései alapján az első tízpercnyi telefonbeszélgetés mentesülne az adó alól, és személyenként havonta maximum 700 forint lenne a közteher. A vállalatok legfeljebb havi 2500 forintot fizetnének. Szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a vázolt konstrukció a tehetősebbeknek kedvezhet, mert az is csak 700 forint adót fizetne, aki 20-40 ezer forintért telefonál havonta.
Az újabb variáció szintén nagy terhet róna a szolgáltatókra, hiszen az informatikai rendszerüket jelentősen fejleszteniük kell ahhoz, hogy ez az adó beszedhető legyen.
A telefonadó tervezetéről hamarosan dönteni kell, hiszen a kormány még az idén több tízmilliárd forint bevételt vár tőle. A távközlési adóval idén 30 milliárd, jövőre körülbelül 52 milliárd forinttal akarja növelni a kormány a költségvetés bevételeit. Ennek alapján éves szinten körülbelül 3,5-4 ezer forint, azaz körülbelül havonta 300 forint jut egy felhasználóra. Magyarországon mintegy 11,5 millió mobil-előfizetést és 2,9 millió vezetékes vonalat tartanak számon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve