A júniusban már elfogadott, öt százalékpontos áfacsökkentést tartalmazó új adótörvényről azért kellett volna ismét szavazni, mert azt Klaus Iohannis államfő visszaküldte megfontolásra a parlamentnek. Múlt héten a parlamenti pártok szakértői szintű egyezségre jutottak arról, hogy januártól egyelőre csak négy százalékpontos áfacsökkentést léptetnek életbe Romániában.
Így 2016-ban a jelenlegi 24-ről 20-ra, majd egy évvel később 19 százalékra csökkenne a román forgalmi adó. A koalíciós pártok vezetői hétfői tanácskozásuk után bejelentették: a szakértői egyezséget javaslatként kezelik, de a politikai döntés előtt csütörtökön újabb pártközi egyeztetést tartanak.
A román parlament így hiába rövidítette le egy héttel nyári vakációját, a rendkívüli ülésszak napirendjén szereplő jogszabályról nem lehet szavazni.
A halasztást Ion Bogdan Lefter politológus a kormánykoalíció vezető erejét képező Szociáldemokrata Párton (PSD) belüli hatalmi harccal magyarázta. A 20 százalékos áfakulcs körüli kompromisszumot - a PSD elnökségéről korrupciós ügye miatt lemondott - Victor Ponta miniszterelnök saját sikereként kommunikálta, de a párt "új erős embere", a szabadságáról a napokban visszatért Liviu Dragnea ideiglenes PSD-elnök számára fontos volt, hogy átvegye az ügyben a kezdeményezést - magyarázta a váratlan fordulatot a politikai elemző.
A román miniszterelnök múlt héten azt is bejelentette, hogy az állami egészségügyi alkalmazottak októbertől 25 százalékos béremelést kapnak, jövő évtől pedig további 25 százalékos béremelésben részesülnek. A bejelentés az egész román közszférában bérkövetelési hullámot indított el.
A román nemzeti bank, a költségvetési tanács és Románia nemzetközi hitelezői egyaránt kételyeiknek adtak hangot, hogy az adócsökkentés és a béremelés fenntartható-e hosszú távon, és óvatosságra intették a bukaresti kormányt. Jövőre önkormányzati és parlamenti választásokat rendeznek Romániában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve