A lap szerdai cikke szerint elérték céljukat azok az érdeklődő, figyelemfelhívó levelek, amelyek a közelmúltban érkeztek Svájcból a helyi bankok magyarországi ügyfeleihez. A pénzintézetek arra kérték a címzetteket, hogy elfogadható módon igazolják ott tartott vagyonuk eredetét, egyúttal - ha kell - tisztázzák a viszonyokat.
A lap szakmai körökből úgy tudja, jórészt a banki felkérések hatására egyre több érintett keres fel idehaza adótanácsadót, arra adva megbízást, hogy rendezze a Svájcban lévő pénzek itteni adóügyi helyzetét.
A jelenség nem csak idehaza tapasztalható, Németországban például kis túlzással valóságos iparággá fejlődött a bevallások módosítása, a Svájcban lévő pénzek feltüntetése - írta az újság.
A nemzetközi jelenség mozgatórugóiról Lőcsei Tamás, a PwC adóügyi cégtársa a lapnak általánosságban azt mondta: a krízis kitörése óta az egyes országok hatóságai a költségvetési bevételek növelése érdekében mindent megtesznek a közterhek maradéktalan beszedéséért, ehhez pedig elengedhetetlen az államok közötti gyors információcsere.
A szakértő szerint a legalizálási folyamat Svájc érdekeit is szolgálhatja. A helyi pénzügyi szereplőknek kézzelfogható veszteséget jelenthetne, ha megkérdőjelezhetővé válna a svájci bankok tisztasága, márpedig ilyen következménye lenne annak, ha egy ottani pénzintézetről kiderülne, hogy például adócsalásból származó pénzeket bújtat - mondta Lőcsi Tamás.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve