Július elsején indult a nyári ellenőrzéssorozat az országban, így a fővárosban és Pest megyében is. Számítani lehet arra, hogy az akcióban az adóellenőrök és a pénzügyőrök bármikor vizsgálódhatnak a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, budapesti vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, idegenvezetőknél és taxisoknál - írja közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Csakúgy, mint az elmúlt években, idén is megjelennek a NAV munkatársai a belvárosi vendéglátóhelyeken, szórakozóhelyeken, a Sziget Fesztiválon, a Hungaroringen, a budapesti, illetve Pest megyei rendezvényeken, munkaidőn kívül és hétvégén is.
Az egész nyáron át tartó ellenőrzéssorozatban kiemelt figyelmet kapnak azok a szállásadók, akik akár egy órára, akár egész nyárra szobát adnak ki. Az ellenőrzések kiterjednek az elektronikus kereskedelemre, az online szálláshely-hirdetésekre, valamint a szépségipari szolgáltatásokra is.
A NAV szakemberei többek között azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat - különös tekintettel a nyári szezonban munkát végző diákokra -, a kereskedők számot tudnak-e adni áruik eredetéről, illetve betartják-e a jövedéki termékek árusítására vonatkozó szabályokat.
Valamennyi szektorban forgalomszámlálásra is lehet számítani, amikor a NAV munkatársai a helyszínen kísérik figyelemmel a bevételek bizonylatolását, és az adatokat összevetik az online pénztárgépek által szolgáltatott adatokkal. A kirívó eltérések a kiszabott bírságon túl további vizsgálatokat vonnak maguk után.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve