Az akciósorozat célja a bevételeiket eltitkolók kiszűrése a fővárosban és környékén, a NAV munkatársainak fellépése a nap bármely szakában várható az adóhatóság közleménye szerint. Pest megyében, a dinnyeszezonra tekintettel, különösen az utak mentén zöldséget-gyümölcsöt árusítók számíthatnak a NAV, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Pest Megyei Kormányhivatal szakigazgatási szerveinek közös ellenőrzésére, de a lovagoltatással, kajak-kenu bérbeadással, kalandpark üzemeltetéssel foglalkozókat is vizsgálják.
Pest megyében közel száz horgásztó található, üzemeltetőik adózási fegyelmére, így például arra, hogy a horgászjegyek árusításáról és a halértékesítésekről adnak-e számlát, nyugtát, szabályszerűen foglalkoztatják-e alkalmazottaikat, szintén kiterjed az ellenőrök figyelme.
A nyári rendezvények, fesztiválok szervezőitől azt kéri az adóhivatal, hogy amennyiben a jogkövetés érdekében tájékoztatásra lenne szükségük, azt előzetesen kérjék, a NAV segítséget nyújt, de az ellenőrzésekre még a kisebb rendezvényeken is számítani kell.
Taxisokat, gyógyfürdőket is vizsgálnak
A fővárosban, az idegenforgalmi idényben a taxisokat is ellenőrzi a NAV. A bevételeiket eltitkolók kiszűrésén túli cél az idelátogató külföldiek sérelmére elkövetett visszaélések megakadályozása, az országimázs védelme.
Budapest 12 gyógyfürdője és strandja, valamint a területükön tevékenykedő kereskedők, szolgáltatók pedig az adórevizorokkal és a pénzügyőrökkel közösen vizsgálódó ÁNTSZ ellenőrökkel is találkozhatnak.
A városnéző túrák, az idegenvezetés, valamint az egyre népszerűbb gasztro-tour rendezvények szervezői sem kerülhetik el a vizsgálódást, ahogy a különböző alakformáló szalonokban is számítani lehet a revizorok megjelenésére.
Folytatódik a vendéglátóhelyek és az e-kereskedelem ellenőrzése. Az utóbbinál a fokozott figyelmet az indokolja, hogy az adóhivatal jogsértéseket tapasztalt.
A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága tavaly nyáron több mint 3000 vizsgálatot folytatott le és 60 millió forintot meghaladó mulasztási bírságot szabott ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve