Az év első kilenc hónapjában az adóellenőrök a bevallás utólagos ellenőrzésére 24 523 cégnél végeztek vizsgálatot, amelyek csaknem kétharmadánál, 15 396 társaságnál derült ki, hogy kevesebb adót vallottak be. Az elemzés rámutat arra, hogy folyamatosan növekszik a már fél éve legalább 100 millió forint adóhiánnyal rendelkező cégek száma: az első negyedévben még csak 103, a másodikban 112, a harmadik negyedévben már 158 vállalkozás szerepelt az adóhatóság által közzétett listán. Ennek következtében 2014. július-szeptemberben ezen cégek közzétett tartozása 90 milliárd forint volt, ebből 42 milliárd forint az adóhiány, és 48 milliárd forint azok jogkövetkezménye.
A feketelista.hu közleményében kifejtette, hogy az érintett 158 társaság közel 90 százalékával szemben különböző hatósági eljárás van folyamatban: 103 cég adószámát már törölték, 10 társaság adószámát felfüggesztették, 23 vállalkozás kényszertörlési eljárás alatt áll, két cégnél pedig végelszámolás folyik.
Az év első kilenc hónapjában feltárt 515 milliárd adóhiány csak egy része a teljes hátralékállománynak, amely összesen 2353,5 milliárd forint. Az egy évvel korábbihoz képest az adósok száma 2 százalékkal, a tartozások összege viszont 17 százalékkal nőtt. A gazdasági adatbázis szerint a jelentős növekedést egyértelműen a nem működő cégek adótartozásának gyarapodása okozta: 116 560 társaság összesen 1877,5 milliárd forint adóhátralékot halmozott fel.
A működő cégek körében viszont javult az adómorál: a társaságoknak ugyan több mint fele 288 milliárd forinttal tartozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), de számuk 2 százalékkal, adótartozásuk összege pedig 11 százalékkal kisebb, mint egy évvel ezelőtt volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve