Ezt a hivatal a Népszabadság kedden megjelent cikke kapcsán közölte szerdán. A lap keddi számában arról írt, hogy a nagy kereskedelmi láncoknak az élelmiszerlánc-felügyeleti díj jelentős emelése miatt összesen több mint 30 milliárd forintot kell befizetniük a Nébihnek, így a jövő évi költségvetésbe a hivatalnak betervezett 13,5 milliárd forinttal együtt összességében akár több mint 40 milliárd forintból működhet az élelmiszerbiztonság.
A Nébih tájékoztatása szerint a 2015-ös költségvetési törvényjavaslat valóban 13,5 milliárd forintot tervez az élelmiszerlánc-biztonsági hivatalnak, de ez már tartalmaz mintegy 4,6 milliárd forint bevételt a felügyeleti díjból.
A Nébih költségvetésében a jövőre tervezett 13,5 milliárd forinthoz képest azonban a megemelt felügyeleti díj miatt 6,4 milliárd forintos növekedés várható, mivel a felügyeleti díj részben a megyei kormányhivatalokat illeti - közölték.
A hivatal kiemelte azt is, hogy a Nébih költségvetése tehát nem egyenlő az élelmiszerbiztonságra fordított összeggel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve