A 2017-es költségvetés alapján már nem 1,55, hanem csupán egy forinttal egészíti ki a települések idegenforgalmi adóbevételét a büdzsé, így a településeknek azt kell eldönteniük, hogy kevesebb forrásból gazdálkodnak vagy emelik e közteher mértékét - nyilatkozta Gerstmár Ferenc az MTI-nek. Az utóbbi áremelkedéshez vezetne, ami károsan befolyásolná a belföldi turizmus.
Évekkel ezelőtt már szóba került a kiegészítés mértékének csökkentése, és akkor ellenezték ezt a szakmai szervezetek.
Gerstmár Ferenc hangsúlyozta: az LMP célja olyan, a fenntarthatóságon alapuló idegenforgalom, amely a helyiek érdekeit szolgálja; ennek kialakításához párbeszédre, együttműködésre van szükség a területen érintett felek között.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve