Fontos tudnivaló, hogy a befizetés határidejét pontosan be kell tartani, mert ha az összeget a vállalkozó nem utalja át 2013. február 12-éig, adótartozása azonnal végrehajthatóvá válik. Ezen felül, amennyiben a kisadózónak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál nyilvántartott végrehajtható adótartozása a naptári negyedév utolsó napján (először március 31-én) meghaladja a százezer forintot, automatikusan megszűnik számára a kata lehetősége és 24 hónapig nem választhatja újra ezt az adózási módot.
A kisadózóknak tehát legkésőbb február 12-én a 10032000-01076349 NAV Kisadózó vállalkozások tételes adója bevételi számlaszámra (adónemkód: 288) kell befizetniük a "kata-adót".
Kevésbé népszerű
Január közepéig mindössze 51 ezer vállalkozás jelentkezett át a katába, márpedig az érintettek köre ennek akár tízszerese is lehetne. Igaz, nagyobb következtetéseket egyelőre nem szabad levonni, hiszen az eva a 2003-as bevezetésekor is nagyjából 60 ezer tagot számlált, majd pár év alatt érte el a stabil százezres létszámot.
Átlépni bármikor lehet, hiszen a kisadózók tételes adója az év minden hónapjában választható, ugyanakkor kérdéses hányan fognak élni a lehetőséggel, hiszen a könyvelők is bizonytalanok abban, hogy megéri-e váltani. Hátráltató tényező az is, hogy a kiva költségelszámolása nem hasonlít sokban az általános szabályokra, márpedig az elég kényelmetlen, ha húsz megszokott rendszer szerint működő ügyfél mellett van egy furcsa is, akire mindig külön figyelni kell.
Egy előnye viszont lehet 2013-ra nézve annak, hogy viszonylag gyér érdeklődés mellett lépett hatályba a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva) − így ugyanis több adó folyik be a költségvetésbe.
Havi 50 ezer
A főállású kisadózók után fizetendő "kata-adó" havi 50 ezer forint, a nem főállásúak után 25 ezer forint. Ez kiváltja a vállalkozás társasági adóját, valamint a kisadózóként bejelentett magánszemélyek személyi jövedelemadóját, járulékait és a rájuk tekintettel fizetett szociális hozzájárulási adót, valamint az egészségügyi- és a szakképzési hozzájárulást is.PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve