A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2012. július 2-án kezdi meg nyári ellenőrzéssorozatát. Az országos akció során - a korábbi években is követett gyakorlatnak megfelelően - az adóellenőrök és pénzügyőrök egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, strandokon, a nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken egyaránt vizsgálódnak. Az ellenőrzéssorozat augusztus 31-ig tart - közölte a hivatal.
Ez idő alatt az ellenőrök a számla- és nyugtaadási kötelezettség teljesítését, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a forgalmazott árucikk eredetét, a jövedéki termék forgalmazását, valamint a pénztárgép üzemeltetésével kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják kiemelten.
Csakúgy mint az elmúlt évben, az idén is ott lesznek a hatóság emberei például a Sziget Fesztiválon, a Hungaroringen, a Művészetek Völgyében, de akár kisebb vásárokon is felbukkanhatnak, akár munkaidő után is. Tavaly ugyanis ez utóbbiakon fordult elő nagyobb arányban mulasztás, míg a nagyobb rendezvényeken már "számítottak" az ellenőrzésre.
Tavaly nyáron csaknem 200 millió forint bírságot szabott ki az adóhatóság. A NAV országosan több mint 5600 vizsgálatot végzett és az esetek 27 százalékában tapasztalt jogsértést. A legtöbb visszaélés a számla és nyugtaadással, a jövedéki termékekkel kapcsolatban, továbbá a foglalkoztatás szabályszerűségével összefüggésben merült fel. Az évről-évre ismétlődő ellenőrzéssorozat eredményeként ugyanakkor némileg csökkent az árusok, kereskedők által elkövetett jogsértések száma.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve