Minden adózó bevallási szokásához igazodó tájékoztatást és nyomtatványt kap. Az a több mint 600 ezer adózó, aki tavaly elektronikusan küldte el a kitöltött nyomtatványt, idén ügyfélkapus tárhelyére kap információt a teendőkrő. olvasható a NAV közleményében.
Tehát csak az talál borítékot a postaládában, aki az előző évben papíron juttatta el az szja-bevallást a hivatalhoz. Közülük több mint 2 millióan mindössze tájékoztatót és válaszborítékot kapnak, mert korábban a NAV honlapjáról letöltött program használatával töltötték ki a nyomtatványokat, amelyeket - miután a program ellenőrizte a bevallást - kinyomtatva adtak postára, vagy személyesen adtak le a NAV ügyfélszolgálatán. Akik most nyitnak ügyfélkaput, már az idén elektronikusan nyújthatják be bevallásukat és ezentúl elektronikusan tarthatják a kapcsolatot az adóhivatallal.
Végeredményben alig több mint egymillió adózóhoz érkezik a teljes nyomtatványgarnitúra. A bevallási csomag minden eleme hozzáférhető a NAV ügyfélszolgálatain nyomtatott, a hivatal honlapján pedig elektronikus formában. Azok a munkavállalók, akik munkáltatójukon keresztül teljesítik bevallási kötelezettségüket, ennek igényléséről február másodikáig nyilatkozhatnak munkahelyükön.

Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve