Tavaly 703,7 ezren választották a munkáltatói elszámolást, 29,9 ezerrel többen, mint az előző évben, így ennek a bevallási módnak az összes bevalláson belüli súlyaránya 15-ről 15,8 százalékra emelkedett.
Az adónyilatkozat többek között akkor választható, ha a magánszemély az adóévben kizárólag adóelőleget megállapító munkáltatótól, kifizetőtől szerzett jövedelmet, az adóelőleget megállapító munkáltató által levont adó, adóelőleg és a ténylegesen fizetendő adó különbözete az az ezer forintot nem haladja meg, s a kifizető az adót, adóelőleget hiánytalanul levonta. Az adónyilatkozat az adózó által benyújtott bevallásnak minősül.
A munkáltatónak a munkáltatói adómegállapítást választó magánszemélyekről az adóévet követő év február 12-ig kell adatot szolgáltatnia. A munkáltató a magánszemély nyilatkozata alapján, a március 20-ig átadott igazolások figyelembevételével május 20-ig állapítja meg az adóalapot és az adót, s erről igazolást ad. Az adómegállapítást június 10-ig, elektronikus úton kell továbbítania a munkáltatónak az állami adóhatósághoz.
Ha valaki nem a teljes évben dolgozott jelenlegi munkáltatójánál, akkor az előző munkahelyről származó igazolást is át kell adnia a bevallás elkészítéséhez, ha pedig az adózó január 31-ig munkahelyet változtat, a nyilatkozatot új munkáltatójánál teheti meg.
A magánszemélyeknek akkor is nyilatkozniuk kell, ha nem kérik a munkáltatói szja-megállapítást annak ellenére, hogy a munkáltató egyébként azt vállalná.
A munkáltató továbbra sem köteles elfogadni az adómegállapítást kérő nyilatkozatot. Abban az esetben azonban, ha nem vállalja a bevallás elkészítését, köteles tájékoztatni a dolgozót az adónyilatkozat vagy az egyszerűsített bevallás választásának lehetőségéről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve