A nemzetközi kereskedelem és a globális környezet utóbbi évtizedekben tapasztalt változása egyre inkább szükségessé teszik egy teljesen új, közösségi jogszabályi környezet megalkotását. A már több mint 20 éves jogszabályt, a Közösségi Vámkódexet a 2013. október 10-én kihirdetett Uniós Vámkódex váltja majd le, a tervek szerint 2016. május 1-jétől. A végleges részletszabályok egyelőre nem ismertek, az azonban már látható, hogy az új szabályok jelentős újdonságokat és változásokat hoznak, amelyekre érdemes időben felkészülni - hangzott el az EY Magyarország napokban megrendezett szakmai rendezvényén.
Az új jogszabályban változnak az alapvető ügyintézési szabályok és számos más általános rendelkezés is. Bizonyos esetekben például lényegesen nőhetnek a vámhatósági döntéshozatalra rendelkezésre álló határidők, ezt a különféle engedélyek megszerzése kapcsán érdemes figyelembe vennie a cégeknek. Új vámeljárásként jelenik majd meg a meghatározott célra történő felhasználás vagy a vámszabad terület, emellett bizonyos korábbi eljárások megváltoznak (például a vámraktározás vagy az aktív feldolgozás), illetve egyesek meg is szűnnek (például a vámfelügyelet melletti feldolgozás).
Szigorúbbak lesznek a vámérték kimunkálására vonatkozó szabályok azon érintetteknél, amelyek jogdíjat fizetnek az importált áruk kapcsán, illetve akkor, ha a vámjogi szabadforgalomba helyezés előtt többször értékesítik az importált terméket. Az új kódex ugyanakkor számos vámjogi egyszerűsítést is bevezet, így például az önértékelést vagy a központi vámkezelés jogintézményét.
Az új Uniós Vámkódex célként fogalmazza meg a hatóságok, illetve a gazdálkodók közötti kommunikáció teljes körű elektronizálását. Az erre alkalmas új elektronikus felületeket fokozatosan alakítják ki a jelenlegi tervek szerint 2020 végéig.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve