A bedőlt cégek tartozásainak hatékonyabb behajtását és a cégvezetők felelősségre vonását segítheti egy közelmúltban született, precedens értékű döntés, amely alapján az úgynevezett "árnyékvezetők" is felelősségre vonhatók - hívja fel a figyelmet keddi közleményében a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda.
Árnyékvezetőket formálisan ugyan nem választottak meg társaságok vezető tisztségviselőjévé, és így a cégjegyzékben sem szerepelnek, de a társaságok döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolnak - olvasható a közleményben.
Az ügyvédi iroda emlékeztet azokra a korábbi sajtóhírekre, amelyek szerint perek tucatjait indította az adóhatóság olyan cégvezetők és tulajdonosok ellen, akik egykori bedőlt cégeikkel köztartozásokat hagytak hátra. Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője azt mondta: a perek próbapereknek is tekinthetők. Eddig hatvan eljárás indult, ezek mintegy 200 millió forintról szólnak.
Az árnyékvezetőkkel szemben eddig nem tudtak hatékonyan fellépni
Ha a perek sikerrel zárulnak, akkor a közeljövőben az adóhatóság tömegesen is élhet ezzel a lehetőséggel azoknál a bedőlt cégeknél, amelyeknél feltételezhető, hogy az irányítók, a tulajdonosok csalárd módon hagytak hátra köztartozást.
Az árnyékvezetők ellen a bíróság vagy az adóhatóság korábban nem tudott hatékonyan fellépni, ám 2012 nyarán a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon hozott döntése szerint nemcsak a hivatalosan kinevezett ügyvezető, hanem az árnyékvezetőnek is felelősséggel tartozik a felszámolási eljárás eredményeként megszűnő fizetésképtelen társaság hitelezőinek - emelte ki a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda.
Az árnyékvezető ugyanúgy felel a cég kifizetetlen tartozásaiért, mint a hivatalosan kinevezett vezető tisztségviselő. Eszerint egy magyar társaság vezető tisztségviselője - például ügyvezetője - a főszabály értelmében a társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni ügyvezetési feladatát. Ha azonban a céget fizetésképtelenség fenyegeti, a vezető már nem a társaság, hanem a társaság hitelezői érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni ügyvezetési feladatait. Ha a vezető ezt a kötelezettséget megszegi, személyesen, azaz saját vagyonával felel a fizetésképtelenné vált társaság ki nem elégített hitelezői felé.
A vezetők - az árnyékvezetőket is ideértve - felelőssége akkor is megállapítható, ha a céget úgynevezett kényszertörlési eljárásban, felszámolási eljárás lefolytatása nélkül törlik a cégjegyzékből - hívja fel a figyelmet a közlemény.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve