A legkevesebbet az Egyesült Arab Emírségekben kell az adózással tölteniük a cégeknek, átlagosan mindössze 12 órát, a listán a következő szereplő Bahreinben ennek háromszorosát, Katar pedig 40 órával futott be a harmadik helyre - derül ki a Világbank statisztikáiból. Innentől már megjelennek az európai szereplők is, így a sor San Marinóval (52 óra) folytatódik, amit Luxembourg követ 55 órával, majd az adóparadicsomnak számító Bahamák következnek 58 órával. (Az országokat felsoroló óriástábla a cikk végén található - görgessen!)
A folytatásban leginkább európai és arab országok váltják egymást, amik közé egy-egy távol-keleti ország is befért: Hongkongban például átlagosan 78 órát töltenek adózással a cégek, Szingapúrban 82 órát, Norvégiában 83-at, Finnországban 93-at, míg például Szváziföldön 110 órát.
Magyarország ezektől jelentősen el van maradva a maga 277 órájával, ám így is örülhetnek a cégek, hiszen 2009-ben még ennél jóval többet, 330 órát töltöttek adófizetéssel. Hazánkhoz hasonló statisztikát láthatunk Olaszországban, Nigerben és Togóban, Portugáliában, Chilében vagy éppen Etiópiában. Amennyiben a régiós országokat nézzük, úgy a szerbek és a lengyelek vannak a mi szintünkön, nálunk valamivel jobb teljesítményt nyújtott Szlovénia, sokkal jobbat pedig Szlovákia és Románia, míg e téren Ukrajna, Csehország és Bulgária határozottan rosszabban teljesít.
A statisztika alapja
Az adófizetés előkészítési és lebonyolítási idejének meghatározásakor - óra/év-ben mérve - három nagyobb adótípust, a vállalati nyereségadót, az áfát vagy a fogyasztási adót, illetve a munkát terhelő közterheket, beleértve ebbe az szja-t és a tb-járulékokat vettek figyelembe.A lista legvégén egyébként Brazília található, ahol egészen elképesztő időt, 2600 órát töltenek a vállalkozások az adók befizetésével, adminisztrálásával. Bolíviában már határozottan jobb a helyzet, ám itt is még ezer feletti számot láthatunk.
Vannak nagy egyszerűsítők is: Azerbajdzsánban 2006-ban még 1000 órát fordítottak az adófizetésre a cégek, ez csökken idénre 214 órára, míg például Ukrajnában 2005-ben még 2085 (!) órát kellett a cégeknek ezzel foglalkozniuk. A jelentős csökkentők között találjuk Finnországot is, ahol három éve még 150 órával többet adóztak a vállalkozások, de érdekes, hogy a válság sújtotta Görögország is 30 órát spórolt a cégeknek az utóbbi két évben. Az, hogy a vállalkozások idejéből egyre kevesebb időt vesz el az adózás, globális trend, igen kevés példát lehet az emelkedésre látni és általában az sem jelentős: Romániában például 2005-ben még 190 óra volt, ez emelkedett 2013-re 200 órára.
| Ország | Adózásra fordított idő (óra) |
| Egyesült Arab Emirátusok | 12 |
| Bahrein | 36 |
| Katar | 41 |
| San Marino | 52 |
| Luxembourg | 55 |
| Bahamák | 58 |
| Svájc | 63 |
| Omán | 68 |
| Szaúd-Arábia | 72 |
| Seychelle szigetek | 76 |
| HongKong | 78 |
| Írország | 80 |
| Salamon-szigetek | 80 |
| Észtország | 81 |
| Szingapúr | 82 |
| Dzsibuti | 82 |
| Norvégia | 83 |
| Finnország | 93 |
| Brunei | 96 |
| St. Lucia | 97 |
| Kuvait | 98 |
| Comore-szigetek | 100 |
| Ausztrália | 105 |
| St Vincent és Grenadine-szigetek | 108 |
| Sváziföld | 110 |
| Egyesült Királyság | 110 |
| Ruanda | 113 |
| Dominikai Közösség | 117 |
| Macedonia | 119 |
| Vanuatu | 120 |
| Kiribati | 120 |
| Svédország | 122 |
| Hollandia | 123 |
| Mikronézia | 128 |
| Marshall-szigetek | 128 |
| Dánia | 130 |
| Kanada | 131 |
| Franciaország | 132 |
| Malajzia | 133 |
| Málta | 139 |
| Izland | 140 |
| Granada | 140 |
| Palau | 142 |
| Tunézia | 144 |
| Belize | 147 |
| Ciprus | 147 |
| Jordánia | 151 |
| Libéria | 151 |
| Botswana | 152 |
| Mauritius | 152 |
| Új-Zéland | 152 |
| Mianmar | 155 |
| Belgium | 160 |
| Koszovó | 162 |
| Ausztria | 166 |
| Spanyolország | 167 |
| Palesztina | 170 |
| Kambodzsa | 173 |
| USA | 175 |
| Litvánia | 175 |
| Malawi | 175 |
| Tanzánia | 176 |
| Oroszország | 177 |
| Szudán | 180 |
| Libanon | 180 |
| Moldova | 181 |
| Tonga | 182 |
| Madagaszkár | 183 |
| Zambia | 183 |
| Haiti | 184 |
| Fiji | 185 |
| Zöld-foki Köztársaság | 186 |
| Dél-Korea | 187 |
| Kazahsztán | 188 |
| Mongólia | 192 |
| Fülöp-szigetek | 193 |
| Görögország | 193 |
| Horvátország | 196 |
| Suriname | 199 |
| Románia | 200 |
| Dél-Afrika | 200 |
| St. Kitts és Nevis | 203 |
| Kolumbia | 203 |
| Üzbegisztán | 205 |
| Antigua és Barbuda | 207 |
| Szlovákia | 207 |
| Pápua Új-Guinea | 207 |
| Nicaragua | 207 |
| Bissau-Guinea | 208 |
| Uganda | 209 |
| Trinidad és Tobago | 210 |
| Kirgizisztán | 210 |
| Srí Lanka | 210 |
| Azerbajdzsán | 214 |
| Eritrea | 216 |
| Puerto Rico | 218 |
| Dél-Szudán | 218 |
| Németország | 218 |
| Tádzsikisztán | 224 |
| Honduras | 224 |
| Szamoa | 224 |
| Ghána | 224 |
| Costa Rica | 226 |
| Törökország | 226 |
| Mozambik | 230 |
| Marokkó | 232 |
| Izrael | 235 |
| Barbados | 237 |
| Zimbabwe | 242 |
| India | 243 |
| Jemen | 248 |
| Guyana | 256 |
| Indonézia | 259 |
| Szlovénia | 260 |
| Lettország | 264 |
| Thaiföld | 264 |
| Olaszország | 269 |
| Niger | 270 |
| Burkina Faso | 270 |
| Benin | 270 |
| Elefántcsontpart | 270 |
| Mali | 270 |
| Togo | 270 |
| Burundi | 274 |
| Bhután | 274 |
| Portugália | 275 |
| Afganisztán | 275 |
| Kelet-Timor | 276 |
| Magyarország | 277 |
| Szerbia | 279 |
| Grúzia | 280 |
| Angola | 282 |
| Lengyelország | 286 |
| Chile | 291 |
| Peru | 293 |
| Banglades | 302 |
| Etiópia | 306 |
| Kenya | 308 |
| Uruguay | 310 |
| Irak | 312 |
| Namíbia | 314 |
| Kína | 318 |
| Fehéroroszország | 319 |
| El Salvador | 320 |
| Montenegró | 320 |
| Lesotho | 324 |
| Dominikai Köztársaság | 324 |
| Guatemala | 326 |
| Nepál | 326 |
| Japán | 330 |
| Mexikó | 334 |
| Szíria | 336 |
| Irán | 344 |
| Kongó | 348 |
| Sierra Leone | 353 |
| Albánia | 357 |
| Laosz | 362 |
| Jamaica | 368 |
| Gambia | 376 |
| Örményország | 380 |
| Paraguay | 384 |
| Ukrajna | 390 |
| Egyiptom | 392 |
| Argentína | 405 |
| Bosznia és Hercegovina | 407 |
| Csehország | 413 |
| Maldív-szigetek | 413 |
| Panama | 417 |
| São Tomé és Príncipe | 424 |
| Guinea | 440 |
| Algéria | 451 |
| Bulgária | 454 |
| Közép-afrikai Köztársaság | 483 |
| Gabon | 488 |
| Egyenlítői Guinea | 492 |
| Pakisztán | 577 |
| Kongó | 602 |
| Kamerun | 630 |
| Szenegál | 644 |
| Ecuador | 654 |
| Mauritánia | 696 |
| Csád | 732 |
| Venezuela | 792 |
| Vietnam | 872 |
| Líbia | 889 |
| Nigéria | 956 |
| Bolívia | 1025 |
| Brazília | 2600 |
| Forrás: Világbank | |
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve