A kormányszóvivő hozzátette: látta az erről szóló sajtóhíreket, és a belügyi tárca anyagát. Hangsúlyozta: sem közigazgatási államtitkári értekezleten nem tárgyalták a dokumentumot, és az a kormány előtt sem volt.
A kormány honlapjára a közlemény szerint szakmai egyeztetési céllal került fel az az építési szabályokat módosító törvénytervezet, amely az értéknövekedési hozzájárulást is tartalmazza. A hozzájárulást akkor kell fizetni, ha az önkormányzat beruházása, illetve településrendezési döntése miatt növekszik egy ingatlan értéke. Az anyag egy helyi adó kivetésének a lehetőségéről szól, és nem arról, hogy ha valaki az ingatlant értékesíti, akkor adót kell befizetnie, nyilatkozta a szóvivő az MTI-nek.
Kapcsolódó
Giró-Szász közlése szerint helyiadó-fizetési kötelezettség akkor állhat elő, ha valaki ingatlant szerzett és az ingatlanszerzési területet időközben átminősítették. Például ha valaki termőföldet vásárolt, és azt időközben belterületté minősítették, és így értéke sokszorosára növekedett - mondta a szóvivő. Hozzátette: ezt számtalan esetben a pénzszerzés szándékával lépték meg egyesek. A dokumentum ezt a fajta értéknövekedést helyezné abba a körbe, amelyet esetlegesen a helyi önkormányzatok adókivetéssel sújthatnak.
Szaló Péter belügyminisztériumi helyettes államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, csak a fejlesztő önkormányzatok fognak élni az értéknövekedési hozzájárulás kivetésével, nekik lenne lehetőségük arra, hogy a fejlesztési költségek egy részét visszakapják, és azt újabb fejlesztésekre fordítsák.
Ingatlankonferencia 2012
Hogyan és mikor lehet vége az ingatlanpiac válságának? Jön még aranykor vagy örökre vége a szép időknek? Lehetőségek és kihívások 2012-től az ingatlanpiacon – ingatlankonferencia a Napi Gazdaság szervezésében 2012. május 31-én. Trendek, lehetőségek, paradigmaváltás, ahogy a szakma látja. Neves előadók, kapcsolatépítés, tapasztalatcsere, jövőkép.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve