Szvjatlana Kretava, a minszki pénzügyminisztérium szociális osztályának vezetője szerint már elkészült az a törvénytervezet, amely rendelkezik a nem dolgozó állampolgárok adófizetési kötelezettségéről. Ezt azok után a szolgáltatások után kellene fizetni, amit az érintettek az államilag finanszírozott oktatásban és egészségügyben igénybe vesznek.
Mihail Mjasznyikovics miniszterelnök szerint mintegy 445 ezer olyan ember él az országban, akik semmivel sem járulnak hozzá az ország gazdaságának fejlődéséhez, mégis élvezik szociális kedvezményeit. Ezeket helyettese, Anatol Tozik "az állam szociálpolitikáján élősködőknek" minősítette.
A tervek már egy éve készülnek, de mint Pjotr Hrusnyik munkaügyi miniszterhelyettes most elmondta, nagyon nehéz meghatározni azok körét, akikre ez az adó vonatkozna. Emellett még becslés sem készült arról, mekkora hasznot hajtana ez az adó, és mennyibe kerülne az alanyok lebuktatása.
A pénzügyminisztérium a törvény nyilvánvalóan végrehajthatatlan volta miatt már bejelentette, hogy idén nem kerül sor ennek az adónak a bevezetésére, mivel nem szerepel sem a költségvetésben, sem az adótörvények között. A tárca szerint a probléma valós, de az adórendszeren keresztül nem oldható meg - írta a BelaPAN hírügynökség.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve