A január 1-jétől hatályba lépő 15 százalékos új személyi jövedelemadó (szja) kulcs körülbelül 120 milliárd forintot hagy a magyar adózóknál, és arra lehet számítani, hogy ennek nagyobb részét fogyasztásra költik - mondta Lőcsei Tamás, a PWC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője az M1-en.
A szakértő hozzátette, így általános forgalmi adó- és egyéb bevételek keletkeznek, tehát az intézkedés nem jelent 120 milliárd forintos rést a központi költségvetésben.
A társasági adót érintő változások közül Lőcsei Tamás felhívta a figyelmet a növekedési adóhitel kedvezményre, amely alapján az előírásoknak megfelelő vállalkozások az adót két évre elnyújtva fizethetik meg, vagyis kamatmentes hitelhez jutnak.
Az is segítheti jövőre a vállalkozásokat, hogy iparűzési adónál az önkormányzatoknak lehetőségük lesz különböző kedvezmények bevezetésére - ismertette.
A szakértő szerint jelentős kedvezményeket kapnak a környezetkímélő gépjárművek, ezért lesznek olyan vállalkozások, amelyek megfontolják, hogy érdemes-e ilyen flottát vásárolniuk. Egyelőre a járművek töltésére is van ingyenes lehetőség, tehát használóiknak sem benzinre, sem áramra nem kell költeniük.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve