Hamarosan a kormány elé kerül, majd a Nemzetgazdasági Minisztérium április végén, az adótörvény-változásokkal együtt terjeszti az Országgyűlés elé azt a jogszabályt, amelynek célja, hogy egyértelmű kereteket szabjon a magán- vagy turisztikai célú ingatlan-bérbeadások feketézéssel érintett piacán - mondta a lapnak Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa. Az elképzelések szerint a jövő évtől egy-egy ingatlantulajdonos egyszerre három bérbeadásra szánt ingatlannal, adószám kiváltásával regisztrálhat majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál külön e célból vezetett nyilvántartásba.
A jelenleg a lakásbérbeadókra, illetve a turisztikai céllal ingatlant hasznosító magánszemélyekre, cégekre vonatkozó, egymástól eltérő szabályokat felülírják majd az egységes új előírások. Eszerint az érintetteknek négyzetméteralapon számított átalányadót kell majd fizetniük évente egyszer.
Az adó mértéke a mostani köztehernél kedvezőbb lesz - várhatóan 1500 forint négyzetméterenként -, és az egységes adó megállapításánál nem lesz szempont, hogy hány alkalommal, milyen időtartamra és milyen céllal adják bérbe az ingatlant. Az átalányadó a jelenleg az önkormányzatoknak e tárgyban fizetett adófajtákat is kiváltja majd.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve