Jegyinák Attila MTI által ismertetett tájékoztatása szerint a NAV Bács-Kiskun megyei revizorai a bevételek szisztematikus eltitkolását leplezték le a büntetés-végrehajtási intézet kiskereskedelmi üzletében.
Az ellenőrök egy szombati napon érkeztek a börtönbe, amikor az elítéltek látogatókat fogadhattak. A bevett gyakorlat szerint ilyenkor a rokonok, ismerősök úgynevezett vásárlási jegyeket vesznek a börtön egyetlen boltjában, a fogvatartottak pedig a jegyek ellenében jutnak az áruhoz, mivel készpénzt nem tarthatnak maguknál. Ez azon a szombaton is így történt az inkognitóban lévő adóellenőrök társaságában. A közértesek már több mint százezer forintnyi árut kiadtak, de a pénztárgépet nem használták, és az áttételes vásárlást egy füzetben követték.
Az azonnal lefoglalt pénztárgépi kontrollszalag, a jegyek, az áruk megvételét számon tartó füzet, valamint a könyvelési dokumentumok összevetése után kiderült, hogy tavaly nyár óta, összesen hatmillió forint bevételről nem adtak nyugtát, és a forgalmat nem rögzítették a pénztárgépben. Mint kiderült, a boltvezetők nemcsak a számviteli, hanem az egészségügyi előírások ellen is vétettek - közölte a szóvivő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve