A hetilap értesülései szerint a kormány nem mondott le arról, hogy az internetből valahogyan állami bevételre tegyen szert. Jelenleg Deutsch Tamás, az InternetKon előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos és csapata fogja össze az ezzel kapcsolatos munkát, az Nemzetgazdasági Minisztérium és a NAV a háttérbe vonult - írja a Portfolio a Figyelőre hivatkozva. Pedig pletykák szerint az adóhatóságnak konkrét forgatókönyve is volt a nagy nemzetközi netes cégek megadóztatására.
Az EP-képviselő konkrét koncepción dolgozik, az elmúlt hónapokban elkezdett formát ölteni az elképzelés
A kormány ebben az ügyben nem feltétlen szeretné megvárni, hogy mit lép az EU, akár a Google-lel szemben.
Közben az uniós szakemberek nem adójellegű intézkedésen dolgoznak, hanem egy, a kiadóknak fizetendő kompenzációs díjon. Ennek érdekében a nagy kiadók az Európai Bizottságnál lobbiznak.
Orbán Viktor miniszterelnök két hete beszélt egy Google-adó lehetséges kidolgozásáról. Fontos, hogy a magyarországi digitális gazdaságból hasznot húzó tengerentúli cégek részt vegyenek a közteherviselésben - mondta akkor a kormányfő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve