Az Országgyűlés ülése reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd elsőként a tavaly elfogadott büntetés-végrehajtási kódex korrekciójáról kezdhetnek vitát a képviselők. Ezt követi az új adótörvények tárgyalása.
A kabinet javaslata bevezeti az ifjú házasok által igénybe vehető adókedvezményt, mérsékli a cafetéria-juttatások kedvezményét, 2016-tól pedig négy év alatt duplájára növeli a kétgyermekes családok által igénybe vehető szja-kedvezményt.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter eredeti javaslata alapján fennmaradnak és az internetadóval egészülnek ki a különadók, a szolgáltatóknak minden megkezdett gigabyte adatforgalom után 150 forintot kell fizetniük. Az elképzelést az ellenzéki pártok mellett számos civil szervezet élesen bírálta.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn benyújtotta azt a módosító indítványt, amelyben javasolják, hogy az adatforgalomra kivetett távközlési adó felső korlátja - hasonlóan a telefonadóhoz - magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetőknél pedig havi 5 ezer forint legyen. A javaslat kimondja, hogy az adó alanya a szolgáltató, nem pedig az előfizető. (A szolgáltatók előzetesen azt jelezték, emelik előfizetési díjaikat - a szerk.)
A jövő évi adóváltozások része még, hogy a jelenlegi 200-ról 50 literre csökkenhet a magánfőzéssel előállítható pálinka mennyisége.
Az adócsomag része az is, hogy a népegészségügyi termékadót kiterjesztik a pálinkán és keserűlikőrön kívül minden más likőrre és töményre. Valamint a környezetvédelmi termékadó körét is kibővítik a mosó- és mosakodó szerekkel, kozmetikumokkal és irodai papírokkal.
Az ülésnap végén az Állami Számvevőszék tavalyi tevékenységéről szóló beszámoló kerül napirendre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve