Az egyéni járulékok terhére biztosítandó bármilyen kedvezmény bevezetése további - nagyrészt a jövőben jelentkező -, súlyos problémákat vethet fel - mutatott rá Matolcsy György egy szocialista képviselőnek adott, a parlamenti honlapon olvasható, az MTI által idézett írásbeli válaszában, jelezve: a felvetés céljával alapvetően egyetértenek, ezért vizsgálják, miként lehetne megvalósítani azt.
A tárcavezetőhöz az MSZP-s Kiss Péter fordult kérdéssel a témában. Emlékeztetett: a KDNP - mivel az alacsony jövedelmű többgyermekes családok nem minden esetben tudják kihasználni a jelenlegi adókönnyítést - azt javasolta, hogy akik az adójukban nem tudják érvényesíteni a kedvezményeket, azok a munkavállalói járulékukból is megtehessék ezt.
Matolcsy György válaszában közölte, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatát szakértői vizsgálatnak vetették alá, amely még tart. Számításaink jelenlegi állása szerint a szóban forgó felvetés maradéktalan megvalósítása mintegy 48 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek - írta, hozzátéve: mivel a javaslat céljával alapvetően egyetértenek, tovább vizsgálják a megvalósítás lehetséges módozatait.
"Ennek során arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a társadalombiztosítás rendszerében az egyéni járulékok megfizetésével a magánszemély állami szolgáltatásokra válik jogosulttá, ez a járulékfizetés alapozza meg például a nyugdíjra, az egészségügyi ellátásra és a táppénzre való jogosultságot is. Ezért az egyéni járulékok terhére biztosítandó bármilyen kedvezmény bevezetése további - nagyrészt a jövőben jelentkező - súlyos problémákat vethet fel, amelyeket szintén kezelni kell" - olvasható a miniszteri közlésben.
Matolcsy György kitért arra is: a javaslat "minden részletéről döntés még nem született", a bevezetés módjáról és idejéről az említett vizsgálatok eredményeinek függvényében adnak majd tájékoztatást azzal, hogy a miniszterelnök szeptember 10-i, napirend előtti felszólalásában rögzített 2014-es határidő irányadó.
A kormány továbbra sem mond le arról a politikáról - erősítette meg -, amely a gyermeket nevelő, dolgozó szülők munkabérének a gyermeknevelés költségeit fedező részét a családoknál hagyja, nem adóztatja meg. "Reményeink szerint a gazdasági fejlődés megindulásával növekedni fognak a jövedelmek is, és így minden szülő képes lesz arra, hogy az őt megillető családi kedvezményt a jelenlegi szabályok fennmaradása esetén is teljes összegben tudja érvényesíteni" - zárul a nemzetgazdasági miniszter írásbeli válasza.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve