A NAV szerint a bűnözőket egy vietnámi és egy egyiptomi állampolgárságú személy irányította.
A pénzszállítást Budapestről intézték: először Magyarországra, onnan Szlovákiába került az óriási összegű "bűnös" pénz, majd szlovák társaságok bankszámláin "átutazva" végül különböző kínai gazdasági társaságok számláin kötöttek ki az összegek. Ezen felül a bűnszervezet Ukrajnából és Szerbiából szerzett be csempészcigarettát, amelyet ideiglenesen Magyarországon tároltak és osztottak el, hogy aztán továbbszállítsák Nyugat-Európába.
A pénzmosási folyamatban mintegy ötmilliárd forint értékű eurót szállítottak, míg három hónap alatt mintegy négyszázmillió forint értékű cigarettát értékesítettek.
A NAV pénzügyi nyomozói a MERKUR és a TEK speciális egységek, hatvan pénzügyőr és IT szakemberek támogatásával hajtották végre az országos akciót. Házkutatásokat tartottak több mint 30 helyszínen, lefoglaltak több mint nyolcvanmillió forint készpénzt, csaknem tizenkétezer doboz cigarettát, illetve több olyan személyautót és kamiont, amelyet a cigarettacsempészethez és az illegális pénzszállításokhoz használtak.
Összesen húsz gyanúsítottat állítottak elő és hallgattak ki. Az ügyben a Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság kilenc ember előzetes letartóztatását elrendelte. Az elkövetők tettükért akár 20 év szabadságvesztéssel is felelhetnek.
(Képünk illusztráció.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve