A Nemzeti Adó-és Vámhivatal járőrei az M1-es autópálya Komárom-Esztergom Megyei szakaszán ellenőrizni akartak egy magyar rendszámú Audi típusú személygépkocsit. A parkolóba történő beállás során azonban a jármű vezetője gázt adott és nagy sebességgel a leálló-, valamint a haladó sávot is használva próbált elszökni.
A járőrök megkülönböztető jelzést használva követték a gépkocsit, miközben értesítették a rendőrséget. A gépjármű elhagyta az autópályát, s utána az 1-es főúton nagy sebességgel haladt Győr irányba. Mikor a rendőrök megpróbálták megállítani, hátramenetbe kapcsolt és egy földútra menekült. Miután ott az autó megállt, a vezető futva menekült a közeli erdő irányába, ahol néhányszáz méteres üldözés után elfogták a járőrök.
A pénzügyőrök a gépkocsi hátsó ülésén letakarva 1000 karton adójegy nélküli cigarettát találtak, amit lefoglaltak. A gépkocsi átvizsgálása során az utastérből előkerült az autó eredeti cseh forgalmi rendszáma és forgalmi engedélye, mivel az Audin lévő magyar forgalmi rendszám hamis volt, műanyag lapra házilag ragasztott jelekből állt. Az elkövető egy cseh jogosítvánnyal igazolta magát, de elmondása szerint ukrán állampolgár.
A jármű vezetője ellen orgazdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a NAV pénzügyi nyomozói folytatnak büntetőeljárást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve