A képviselők 232 igen szavazattal, 74 nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadták el a fideszes Kósa Lajos és Dancsó József törvényjavaslatát.
Az előterjesztéshez benyújtott módosító indítványban a XVII. kerület fideszes polgármestere, Riz Levente az MTI beszámolója szerint kezdeményezte, hogy a jelenlegi szabályozással szemben a repülőterek területének meghatározott része is teleknek minősüljön, vagyis - ellentétben például a közutakkal, vasúti pályákkal - helyi adót kelljen fizetni utánuk. A módosítást a múlt héten a Ház annak ellenére szavazta meg, hogy azzal a kormány képviselője nem értett egyet a költségvetési bizottság ülésén.
Az origo.hu hírportál két héttel ezelőtti írása alapján mivel a repülőterek túlnyomó többsége önkormányzati tulajdonban van, a közteher lényegében csak a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret, pontosabban az azt üzemeltető Budapest Airport (BA) tulajdonosát, a német Hochtief csoportot sújtja majd.
A módosító indítvány múlt heti elfogadása után a BA arra hívta fel a figyelmet, hogy újabb pénzügyi terheket ró a cégre a módosítás, miközben a Malév csődje miatt a budapesti repülőteret üzemeltető vállalat egyébként is a túléléséért küzd.
A cég emlékeztetett arra, hogy tavaly 675 millió forint telekadót fizetettek. A hétfőn elfogadott törvénymódosítás viszont rekordnagyságúra, 2,25 milliárd forintra emeli az évente fizetendő adót, ez a tavalyi 330 százaléka - emelte ki a vállalat akkor, kifejtve, hogy "miközben az egész magyar légiközlekedés eddigi legsúlyosabb válságát éli, és az iparághoz kapcsolódó vállalatok - köztük a Budapest Airport - a puszta túlélésükért küzdenek, a telekadóprés további szorítása súlyos károkat okoz".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve