Fő szabályként legkésőbb január 31-ig üzembe kellett helyezni az online pénztárgépet ahhoz, hogy a kasszacseréhez igénybe lehessen venni az 50 ezer forintos állami támogatást. Azon kereskedőknek azonban, akik betartották a géprendelésre vonatkozó határidőket, február 28-ig lehetőségük van erre. Ennek feltétele a kiskasszásoknál az, hogy 2013. október 1-je előtt, a nagykasszásoknál pedig, hogy 2014. január 1-je előtt leadták a megrendelésüket.
Az online gépekre való átállást több váratlan esemény hátráltatta.
Ilyen volt a Patkós-Cassa ügye: a cég viszonteladóként kínált online pénztárgépeket, több száz megrendelőtől vett át előleget, utána azonban elérhetetlenné vált. Az ügyben csalás gyanújával rendőrségi nyomozás folyik. A kormány átvállalta a károsultak befizetéseit és jogi úton fellép az eltűnt céggel szemben.
A másik, a kereskedők számára váratlan esemény az volt, hogy a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) január 23-án visszavonta az Alt Cash Kft. és a Japán Cash Company Kft. gépeinek forgalmazási engedélyét, mert indoklásuk szerint mindkét típus adóelkerülésre adott volna lehetőséget az adóügyi ellenőrző egység (AEE) funkcionális és biztonsági hiányosságai miatt. Ez mintegy 80 ezer vállalkozót érinthetett. A kormány jogi úton fellép a cégekkel szemben. Az ügynek személyi következménye is volt, a nemzetgazdasági miniszter felmentette az MKEH főigazgatóját, Király Pétert.
Az érintett forgalmazók károsultjai állami támogatás formájában megkaphatják az igazoltan megfizetett előleget, foglalót, ha új gépet rendeltek a NAV honlapján. A követelések átvállalása a nemzetgazdasági tárca szerint legfeljebb 3 milliárd forintba kerülhet az államnak, ennek egy része vagy akár egésze azonban a későbbiekben megtérülhet.
Az 50 ezer forintos támogatási lehetőséget egyik esetben sem veszítették el az érintettek.
Pankucsi Zoltán, az NGM helyettes államtitkára február 6-án azt mondta, hogy az Alt Cash Kft. és a Japán Cash Company Kft. által forgalmazott online pénztárgépek engedélyének visszavonása okozhat csúszást az átállásban, a kormány azonban azon dolgozik, hogy minél hamarabb megvalósuljon a teljes átállás. Úgy vélekedett, hogy a gyártói kapacitások alapján egy-két hónapon belül a folyamat lezárulhat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve