Azt mindkét lap megemlíti, hogy az eddigi határidők jelentősen csúsztak, így a szaktárca, belátva a helyzet feloldhatatlanságát, szabályt módosított, ami szerint október után is használhatóak lesznek a régi, hagyományos, NAV-hoz nem bekötött kasszák, amennyiben a tulajdonos szeptember 3. előtt kért már a bekötéshez regisztrációs kódot. Ezt egyelőre közel 190 ezren tették meg, ebből 110 ezer jogosult állami támogatásra, míg több mint hatvanezer kassza tulajdonosa még nem jelentkezett a hatóságnál a cserére.
A Népszabadság szerint költségvetési szempontból ideális esetben november közepéig leváltanák a régi kasszákat, mivel így a karácsonyi forgalom már alaposabb ellenőrzésen eshetne át. Ugyanakkor a Napi Gazdaság úgy tudja, hogy a most piacra került gépek felszerelése egyrészt a gyártási folyamat miatt sem lehet gyors, másrészt a fejlesztők a dömpingszerű beszerelések előtt több hétig szeretnék élesben tesztelni a gépeket, hogy a nagy "online-osítás" előtt még megtegyék a szükséges finomhangolásokat. A lap szerint december közepére így is jó eséllyel lehet minden igénylőnek új gépe, vagyis arra az időszakra, amikor a pc-alapú gépeknél is meg kell indulnia az első teszteknek - hozzátéve, hogy kérdés, mit szólnak ehhez a szerverek és az adatforgalmazók. Pesszimistább volt a Népszabadság, mely szerint szerencsés esetben is a gépek 50-60 százaléka újulhat meg az év végére.
A váltásra márpedig szükség van, hiszen a Napi Gazdaság szerint az NGM idénre a NAV-hoz bekötött kiskereskedelmi és vendéglátó-ipari (egész pontosan minden gép) egységek pénztárgépeinek cseréjétől 90 milliárd forint azonnali többletbevételt remélt - hosszabb távon pedig a feketegazdaság visszaszorulásával még többet. Ám idén nemhogy ez az összeg, de még a fele sem igen lesz meg.
A Népszabadság ezzel párhuzamosan arról ír, hogy az is elképzelhető, hogy sokan döntöttek úgy, teljes illegalitásba vonulnak, vagy lehúzzák a rolót. A lapnak viszonteladói körökben úgy fogalmaztak, hogy ügyfélkörükben akár 10-15 százalékos lemorzsolódással számolnak, ami több ezer kisboltot jelent, melynek oka, hogy a kisboltoknál most csapódik le a recesszió, a trafikváltozások okozta forgalomkiesés és az online átállás költségeinek az együttes hatása.
Drágábbak a kasszák a vártnál
A legolcsóbb gép 100 ezer forint körül (inkább felette) kezdődik - olvasható a Napi Gazdaságban. A CompLex Kiadó adóügyi szakportálja, a www.ado.hu szerint azért ilyen drága az online kassza, mert többet tudnak, mint azok, amelyek más országban hasonló szabály mellett működőnek. Eleinte úgy lehetett tudni, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a bolgár példát követi a pénztárgépek és az adóhatóság szervereinek online összekötésével. Ebből kiindulva arra lehetett számítani, hogy az új kasszák nem jelentenek az állami támogatás összegénél nagyobb (tehát semmilyen) érvágást a cégeknek. Bulgáriában az adóhatóságokkal online összeköttetést biztosító gépet már 50-60 ezer forintból meg lehet vásárolni. A minisztérium rendelete olyan pénztárgépek beszerzését írja elő, amelyek sem a nemzetközi, sem a hazai piacon korábban nem voltak kaphatók, cserében lényegében feltörhetetlenek és átverhetetlenek.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve