Nem szűnik meg a társasági adó sportcélú felajánlása (tao), legfeljebb átalakul. A látvány-csapatsportok támogatási rendszerének az értékelése jelenleg zajlik, majd a gyakorlati tapasztalatokat figyelembe véve új konstrukciót dolgoznak ki - írja az mno.hu at MTI lapszemléjére hivatkozva.
Szabó Tünde a lapnak megerősítette, hogy folyik a látvány-csapatsportok támogatási rendszerének az értékelése, majd - a gyakorlati tapasztalatokat figyelembe véve - új konstrukciót dolgoznak ki. A tao 2 az Európai Bizottsággal történő előzetes egyeztetés után, a szükséges jogszabály-módosítások után indítható.
Az államtitkár szerint a jelenlegi tao-támogatás a magyar sportfejlesztés egyik sikertörténete. Bevezetése óta a látvány-csapatsportágakban 260 ezerről 350 ezerre emelkedett az igazolt versenyzők száma, a növekedés elsősorban az utánpótláskorúaknál jelentős. Továbbá háromszáz új sportingatlan épült, és csaknem ötszáz megújult. Emelkedett a sportszervezeteknél és az ágazatban dolgozó szakemberek száma.
Mindez erősíti a társadalmi kapcsolatokat, az egészséges életmódot, és kedvező hatást gyakorol a munkaerőpiacra is. A jelenlegi támogatási rendszer 2017. június 30-ig él, további fenntartását kezdeményezni kell az Európai Uniónál. A tao 2 rendszerében fontos lesz az utánpótlás további támogatása, az amatőr sport költségcsökkentése és elsősorban az új létesítmények fenntarthatóságának biztosítása.
Az mno.hu korábban megírta, eddig 286,2 milliárd forint támogatást kapott vállalkozásoktól az öt érintett sport a sportszövetségek adatai alapján, így az idén átlépheti a 300 milliárdot az összes, társasági adóból (tao) levonható, a labdarúgást, a kézilabdát, a kosárlabdát, a vízilabdát és a jégkorongot segítő összeg. Írtak arról is, hogy noha számtalan pozitívummal is találkozhatunk a tao-nak köszönhetően a magyar sportban, nyílt titok, hogy a jogszabályok alapján kizárólag az utánpótlássportra használható összegeket nem a rendeltetésnek megfelelően használják fel azok, akik megkapják.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve