Több munkáltató is szembesülhetett azzal, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) olyan munkavállalók iránt érdeklődött, akik már évek óta nem dolgoznak a cégnél vagy sosem álltak ott alkalmazásban. A NAV összevetette a bevallási adatokat és a bejelentéseket a tavaly novemberi és decemberi információk alapján, az eltérésekről pedig a napokban értesítette a munkaadókat. Az adatszolgáltatás hibái miatt számos esetben tűntek el vagy kettőződtek meg munkavállalók.
A hatóság a bevallási adatokat a belépési és kilépési adatokkal veti össze, már itt lehetnek hibák − mondta lapunknak Pentz Edina, az RSM DTM bérszámfejtési vezetője. A hatóságok háromféle adatbázisból dolgoznak: a NAV adatai mellett az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis (EMMA) nyilvántartását használják, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pedig részben a saját, részben a NAV adataiból dolgozik. Utóbbinál az átvételkor kerülhettek hibák a rendszerbe, főleg akkor, amikor még manuálisan vitték át az adatokat. Ha eltért a munkavállaló, a cég neve, a cím vagy akár az adószám, máris anomália keletkezett. Ráadásul bizonyos adatokat nem is rögzítettek, előfordult, hogy egyszerre több kilépőről szolgáltatott adatot a munkaadó, a hatóság azonban csak egy részüket vette figyelembe.
A hiányosságok többféle problémát is generálhatnak. Hiába érkezik a munkaadóhoz bármilyen megkeresés, sem gyerektartást, sem egyéb tiltást nem lehet foganatosítani, ha a munkavállaló például már nem dolgozik az adott cégnél. Ha a munkavállaló az OEP rendszerében egyáltalán nem szerepel − mert például elírták a nevét −, akkor kellemetlen helyzetbe is kerülhet, az egészségügyi intézmények ugyanis ezen adatokból dolgoznak, így elképzelhető, hogy a beteg piros lámpát kap. Ezt az OEP maga nem is tudja kezelni, így megkezdődik az egyeztetés a hatóságok és a munkaadó között − tette hozzá Pentz.
A megoldás az lenne, ha csak egy hatóság kérne adatokat − praktikusan a NAV −, majd továbbküldené a többi szervnek. Azonban a mostani adattisztítások is sokat jelentenek. A kérdéssel ugyanakkor most csak a munkáltató és a hatóság foglalkozik, a munkavállaló kimarad, holott egyrészt utóbbinak is érdeke a rendezett nyilvántartás, másrészt ugyanúgy érintett a kérdésben.
(November 21-től Vállalkozói Akadémiát szervez a Napi Gazdaság cégvezetők számára. A rendezvénysorozaton konkrét ötletekkel, praktikus tanácsokkal szolgálnánk annak érdekében, hogy a cégvezetők a leghatékonyabban használhassák fel a rendelkezésükre álló erőforrásokat és minél jobban felkészülhessenek a 2012-ben előttük álló kihívásokra.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve