A koalíciót alkotó Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) hetek óta komoly tárgyalásokat folytatott az adóreformról, amelynek részleteit pénteken késő délután ismertették. A reform bevezetésétől a vásárlóerő növekedését várják, amely évente 850 millió eurós bevételt hozhat a gazdaságnak.
A növekedés ösztönzése érdekében a tervezett adóreform a jövedelemadónál az egyik legfontosabb adókulcsot a jelenlegi 36,5 százalékos szintről 25 százalékra fogja csökkenteni, s ez a lépés az alacsony jövedelműeknek fog kedvezni.
A magas jövedelműek adókulcsát 50-ről 55 százalékra emelik, az előzetes tervezés szerint ez alig több mint négyszáz embert érint, azonban a költségvetésnek 50 millió euró plusz bevételt jelent.
Egyes területeken 10-ről 13 százalékra emelik az általános forgalmi adó mértékét, így megemelkedhetnek majd többek között a mozi- és színházjegyek, valamint a szálláshelyek árai is.
Az adóreform többhetes jóváhagyási folyamat után júliusban kerül a parlament elé és 2016. január elsejétől léphet életbe.
Az adórendszer átalakítása a szociáldemokrata-néppárti koalíciós kormány legfontosabb intézkedéstervezete, a koalíciós partnerek a bevezetés időpontjáról és üteméről már régóta vitatkoznak. A szociáldemokraták már 2015-től elindították volna a reformot, a néppárt viszont óvatosságot ajánlott az európai stagnálás hatásai miatt. Az ausztriai jövedelemadó más fejlett ipari országokhoz viszonyítva az egyik legmagasabb. Az ellenzék bírálta a csomagot és a pénzek újrafelosztását emlegette.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve