Az adózás rendjéről szóló törvény magánszemélyeknek és cégeknek egyaránt lehetőséget teremt arra, hogy átmeneti fizetési nehézség esetén adókötelezettségükre fizetési könnyítést (részletfizetést vagy fizetési halasztást) kérjenek a NAV-tól. Ez a rendelkezés annyiban is segíti a kérelmezőket, hogy az adott kötelezettségre vonatkozó első kérelem a végrehajtás megindítására is halasztó hatállyal van.
Nem élt ezzel a lehetőséggel az a Pest megyei társaság, melynek nullás adattartalmú áfa-bevallása fennakadt a NAV kockázatelemzésén. Az EU más tagállamaiból érkező kontrolladatok, valamint az EKAER fuvaradatai ugyanis ellentmondtak a bevallásnak, és német, lengyel, valamint román partnerekkel történő jelentős volumenű kereskedelmi tevékenységről tanúskodtak.
A cég képviselője az ellenőrzéskor elmondta, hogy semmiféle adóeltitkolási szándék nem vezérelte, de mivel vevői 90 napos határidővel fizetnek, így likviditási nehézségei adódtak. Ezt azzal akarta áthidalni, hogy bevallását nullás adattartalommal nyújtja be, majd amikor vevői fizetnek, önrevízióval bevallja a több mint 130 millió forint fizetendő áfáját. Mivel azonban a revízió megkezdődött, az önellenőrzésre már nem volt módja.
A társaság azzal, hogy nem a törvényes és biztonságos módját (a fizetési halasztás kérelmezését) választotta a probléma megoldásának, még nagyobb bajba sodorta magát, hiszen az adóhiányon túl bírságot is kell fizetnie és adózói múltja sem lesz már makulátlan.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve