A lap keddi száma szerint az utóbbi években mind nagyobb méreteket öltött a jogellenes visszaigénylés: három évvel ezelőtt, 2009-ben 3700 személy összesen 450 millió forintos igénye bizonyult törvénysértőnek. Egy évre rá a jogszabályi feltételek hiánya miatt 5500 polgár együttesen 710 milliós követelésének teljesítését tagadta meg az adóhatóság, míg tavaly nyolcezren vártak hiába 1,1 milliárd forintot.
Az idén - a tavalyi túlfizetések miatt - 1,3 millió polgár kért vissza pénzt a hivataltól, a visszaigényelt szja összege 61 milliárd forintot tett ki.
A hatóság sok esetben csak előzetes vizsgálat után fizeti ki a kérelmezett jövedelemadót. Két évvel ezelőtt több mint 17 ezer ilyen eljárást folytatott le a NAV, tavaly már a 25 ezret is meghaladta a kifizetést megelőző vizsgálatok száma. Az idén hat hónap alatt 16.500 efféle eljárást fejeztek be.
A jogellenes visszaigénylés persze nem mindig jelent adócsalást. Egyesek például azért nem kaphatták vissza adójukat, mert bizonyos közterhet - például az illetéket - nem fizették meg. Ilyenkor a túlfizetést beszámítják a hátralékba. Mások hibásan töltötték ki a bevallásukat, összekevertek bizonyos sorokat, számokat. Némelyek azonban egyszerűen csalni akartak, ellenük az adóhivatal rendszerint büntetőeljárást kezdeményez - írja a lap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve