Az elmúlt évben végzett több mint kétszáz helyszíni ellenőrzés nyomán nemcsak csökkent a visszaélés a piaci kereskedelemben, hanem sok esetben a raktáron lévő készletek lefoglalásával, a csalárd adózók vagyonának zárolásával sikerült biztosítani a költségvetésnek okozott kár jelentős részének megtérülését.
Az ekáer-vizsgálatok eredményessége azonban nemcsak az azonnali, valós idejű, valamint az utólagos ellenőrzésekben jelenik meg, hanem jól érzékelhető az ellenőrzések megelőző hatása is. Mindez a kereskedők bevallott forgalmi adataiban és a költségvetési bevételekben is nyomon követhető - írta a NAV közleményében.
Az ekáernek a zöldség-gyümölcs kereskedelem megtisztulásában látható eredményei vannak, amit maguk a termelők is alátámasztanak - idézi a NAV közleménye a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát. Konkrét jelenségeket is említ a szervezet az ágazat szereplőire hivatkozva: például a tavaly tavaszi import primőráruk (főként a paradicsom) termelői árának jelentős emelkedését, amely a szakemberek szerint az áfacsalás és átcsomagolásos visszaélések visszaszorulásával hozható összefüggésbe.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve