Az úgynevezett elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) csoport pénzügyőrei egy éjszakai ellenőrzésen egy több mint 21 mázsa csirkehúst Győrbe szállító tehergépkocsit állítottak meg az M1-es autópályán.
A lerakodási helyként megjelölt győri hűtőházban az adóellenőrök megvizsgálták a hússzállítmányok beszerzési dokumentumait, amelyekből kiderült, hogy a feladó cég egy harmadik szereplőtől szerezte be az árut. Utóbbi két társaság az év eleji megalakulása óta semmilyen bevallást nem nyújtott be, adózási kötelezettségeinek nem tett eleget.
A gyanús körülmények miatt a NAV megkezdte mindhárom cég utólagos adóellenőrzését. Emellett a pénzügyi nyomozók az ország több pontján, tizenhárom helyszínen, a cégek telephelyein, és az ügyvezetők lakóhelyein tartottak házkutatásokat. A harmadik cég - amelynek nevében a húst Szlovákiából behozták - ügyvezetőjének címén már a szerény lakóhelyi körülményeiből is sejteni lehetett, hogy strómanról van szó, aki a cég ügyeit nem ismeri, és pénzért vállalta a cég "működtetését".
Az ügyvezető elmondta, megbízói havi százezer forintot ígértek neki, feladata pedig bankszámla nyitása és egy kétmillió forintról szóló áfás számla kiállítása volt.
A NAV tájékoztatása szerint a lefoglalt számlák alapján két hónap alatt mintegy 36 millió forint értékben történt árumozgás a cégek között, anélkül, hogy az adót befizették volna. A január 1-jével bevezetett ekáer lényege, hogy nyomon követhetővé válik az áruk tényleges útja, mivel a szállítással kapcsolatos adatokat egy központi elektronikus rendszerben még a fuvarozás előtt rögzíteni kell.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve