Értesülések szerint Abe Sindzó japán miniszterelnök döntéséről már tájékoztatta a pénzügyminisztert, illetve a kormányzó Liberális Párt vezetőjét. A hivatalos bejelentés a jövő héten lesz.
Az áfát eredetileg 2015-ben tervezték 8 százalékról 10 százalékra emelni, amit 2017 áprilisára toltak ki. Japánban 2014. április 1-jén 5 százalékról 8 százalékra emelték az áfát, ez azonban válságba taszította a gazdaságot.
A japán kormányfő attól tart, hogy a japán és a globális gazdaság is olyan kihívások előtt áll, amelyek idején nem érdemes a költségvetés helyzetének javítása érdekében áfát emelni, ez ugyanis azzal járhat, hogy a nem túl stabil lábakon álló szigetországi gazdaság ismét recesszióba süllyed.
A világ hét legfejlettebb országának vezetőit vendégül látó Abe Sindzó csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy megismétlődhet a Lehman Brothers amerikai bank 2008-as összeomlásával induló világgazdasági válság. "A világgazdaság válaszút elé került, és ha nem jó döntéseket hozunk a gazdaság stabilizálására, akkor olyan válsággal nézhetünk szembe, amely túlmutat a szokásos gazdasági ciklusokon" - fogalmazott.
Mijagava Norio, a Mizuho Securities befektetési bank vezető közgazdásza szerint a miniszterelnök világgazdasági helyzetértékelése túlzó, de az áfaemelés elhalasztása biztosan kedvező lépés lenne a japán gazdaság számára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve