A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatait idézve a lap azt írja, hogy az emberek egyre kevésbé figyelnek adójukra. Míg 2008-ban csupán 300 millió forintot felejtettek az államnál, addig egy évvel később már hétszázmilliót.
A NAV-nál a lap kérdésére elmondták: a többletbefizetések törlése előtt megvizsgálják, hogy van-e az érintettnek adótartozása, és ha van, azt a közadósságba beszámítják.
Az adóhivatal 400 ezer személytől 28,5 milliárd forint túlfizetést tart nyilván, ami fejenként 70 ezer forint. Ugyanakkor augusztus végén 1015 magánszemély összesen 172,5 milliárd forint adót nem fizetett még meg, s ez fejenként 170 ezer forint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve