Tíz éve az uniós pályázatok és vállalati fejlesztések világában mozgó szakemberként sok mindent láttam már, de még engem is érnek meglepetések. Talán az olvasó számára kevésbé érdekes, de a 1173/2015. (III. 24.) Korm. határozat és a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet alapján a hazai kkv-k joggal számítottak arra, hogy Magyarország kormánya komolyan gondolja azt, hogy az uniós források elérését lehetővé teszi a vállalatok számára idén áprilistól.
Elmúlt az április, május és ma egy olyan hírt olvastam, ami a cikk a megírására késztetett: "A Miniszterelnökség a múlt héten azért nem engedett el két GINOP-pályázatot, mert a minisztérium technológiai fejlesztéssel kötötte össze a foglalkoztatotti létszám növelését - árulta el a fontos háttérinformációt a Napi Gazdaságnak adott interjúban Csepreghy Nándor".
Tudjuk, hogy a magyar delegációnak a GINOP tárgyalásokon azt sikerült elérnie, hogy feldolgozóipari kkv fejlesztéseket csak a foglalkoztatottak létszám emelkedésének ígéretével támogat Brüsszel.
Az ígéret, ha nem teljesül, akkor a kiadásokat a magyar költségvetés terhére fogják elszámolni. Azt is tudjuk, hogy sok esetben a technológia fejlesztéshez, nem párosul olyan mértékű létszámbővülés, amit a megállapodás feltételez. Ez egy tipikus csapdahelyzet. Mit kellene ebben az esetben tenni? Véleményem szerint meg kell hirdetni a menetrend szerint a pályázatokat, a kialkudott feltételek szerint és közben elkezdeni tárgyalni Brüsszellel a feltételek módosítása érdekében. Mindezek helyett a Miniszterelnöki hivatal válasza az, hogy a hivatalos kormányhatározatokkal szembemenve blokkolja a fejlesztési forrásokat, kockáztatva ezzel a költségvetési hiánycél betartását és a vállalati beruházások elindulását. Még ennél is rosszabb az üzenet, amit ezzel küld a gazdasági szereplőknek: nem kell betartani a szabályokat, hiszen azokat mi sem vesszük komolyan.
Boros Áron, közgazdász, EU támogatáspolitikai szakember
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve