Tegnap kezdődött meg Sevillában a 32. síkvízi kajak-kenu világbajnokság. A magyar csapat tagjai maximálisan kihasználták az összes kínálkozó lehetőséget, így hat számban már döntősök az ezerméteres számokban.
A spanyolországi világbajnokság a magyarországi szövetségnek mintegy 14,5 millió forintjába kerül - mondta el lapunknak Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára. A világversenyen ugyanis semmi sincs ingyen, ellentétben egyes más sportágakkal. A 41 tagú magyar delegációnak a szállásért és az utazásért is fizetnie kell, sőt még állnia kell az akkreditációs díjat is.
A kajak-kanu világversenyek általában nem pénzdíjasak. Az évközben zajló világkupa azonban már pénzt hoz a versenyzőknek. A mostani világbajnokságon a magyar győztesek állami forrásból számíthatnak díjazásra. Az olimpiai távon küzdő reménybeli sevillai egyéni magyar győztesek várhatóan fejenként 400 ezer forintot kaphatnak, míg a nem olimpiai futamokban csupán körülbelül 120 ezer forinthoz jutnak. A párosban és a négyesben győztesek ennél kevesebbet kapnak. Ezt egészíti ki a Wesselényi-ösztöndíj mint rendszeres állami juttatás.
Az MKKSZ idei költségvetése körülbelül háromszázmillió forint - mondta a főtitkár. Ebből mintegy 80 millió forint a szponzoroktól jön össze. Az MKKSZ a büdzséjéből idén 65 millió forintot osztott szét 55 egyesület között - mondta a főtitkár.
D. L.
További részletek