Ferenc pápa lelkipásztori látogatást tesz Magyarországon a húsvéti időszakban, április 28-30-án.
Magyarország az egyetlen állam Olaszországon kívül, amelyet Ferenc pápa rövid időn belül kétszer is meglátogat.
Az egyházfő korára tekintettel a találkozásokat budapesti helyszíneken tartják, azonban országlátogatásról van szó, így Tóth Tamás, az MKPK titkára, általános koordinátor és az apostoli utat előkészítő stáb munkáját az egyes megyés püspökök által kinevezett egyházmegyei koordinátorok is segítik.
Belépő nélkül nem látogatható a bazilika
Április 28-án, pénteken délelőtt, érkezése után a pápa államfői minőségében a Sándor-palotában először a köztársasági elnökkel, majd a miniszterelnökkel találkozik.
Péntek délután 17 órakor az egyházfő a budapesti Szent István-bazilikában püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozik. A bazilikába csak belépővel lehet majd bemenni, a részvételt az egyházmegyék és szerzetesközösségek koordinálják.
A bazilika előtti térre azonban a katekétákat, hitoktatókat és minden érdeklődőt várnak, ott a találkozót a tervek szerint kivetítőn is követni lehet majd.
Pörgős lesz a pápa szombati programja
Szombaton, április 29-én Ferenc pápa magánlátogatást tesz az 1982-ben Fehér Anna nővér által alapított Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában. Az intézmény országos hatókörben lát el halmozott fogyatékossággal, valamint állami gondoskodásban élő látássérült gyermekeket, tanulókat.
- Ezt követően az egyházfő a budapesti Rózsák terén található Szent Erzsébet-templomban az MKPK, valamint katolikus karitatív és szociális szervezetek szervezésében szegényekkel és menekültekkel találkozik.
- Szombat délután ifjúsági találkozót tartanak a Papp László Sportarénában, ennek csúcspontja a pápa látogatása lesz fél 5-kor. A találkozóra főként katolikus középiskolásokat, egyetemistákat várnak, akiknek a jelentkezését és részvételét az egyházmegyék koordinálják majd.
- Szombat este a pápa az Apostoli Nunciatúra épületében a Jézus Társasága tagjaival, azaz jezsuita szerzetesekkel találkozik.
Mindenkit várnak Magyarországról és a környékéről
Ferenc pápa látogatásának csúcspontja az április 30-án, vasárnap fél 10-kor kezdődő szentmise, amelyre a püspöki testület tagjai mindenkit várnak Magyarországról és a környező országokból egyaránt. A Kossuth téren tart a szektorok kialakítása, a szentmisébe való bekapcsolódást a tervek szerint a téren és környékén elhelyezett kivetítők is segítik majd.
Vasárnap délután, elutazása előtt a pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre látogat.
Az intézmény a hittudományi kar révén csaknem négyszáz éves múltra tekint vissza, azonban jelenlegi formájában ebben az akadémiai évben ünnepli alapításának 30. évfordulóját Magyarország egyetlen szentszéki alapítású katolikus egyeteme.
Ferenc pápa az információs technológiai és bionikai kar épületében az évforduló alkalmából az egyetem képviselőivel találkozik, de jelen lesznek az egri és a szegedi katolikus fenntartású egyetemek vezetői és a katolikus főiskolák rektorai is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve