Egy nemzetközi bűnbanda csalói visszaélnek Szabó Gyuri bácsi és vállalkozása a nevével. Ezt a három hónapja elhunyt bükki füvesember lánya, Lopes-Szabó Zsuzsanna közölte az InfoRádióval.
Az örökös szerint egy huszonhat országban működő, nemzetközi bűnszövetkezet csapdájába kerültek.
Már az adóhatóság is nyomoz, szellemi tulajdon védelme ügyében, de az igazi megoldás a fogyasztók felvilágosítása lehet.
Az elhunyt bükki füvesember lánya elmondta még, hogy a csalók azért sikeresek, mert az internet szürke terület. Lopes-Szabó Zsuzsa kérte, hogy mindenki legyen óvatos, amikor az interneten kínálnak neki negyven-ötvenezer forintért tablettákat Gyuri bácsi nevében.
Mi soha nem árultunk ilyeneket, és tőlünk telefonon sem lehet semmit rendelni
– hangsúlyozta a cégvezető, hozzátéve, fontosnak tartja, hogy minél több ember tudjon erről, mert még jó páran áldozatul esnek a bűnözőknek.
A cég Szabó György halála és a nevével visszaélő csalók ténykedése ellenére is fennmaradt, sőt fejlődik, és igyekeznek nyitni a modern megoldások felé. Példaként említette, hogy gyógyfüvekből nemcsak teát lehet főzni, hanem különféle élelmiszereket, kozmetikumot, kenőcsöket, tinktúrát, mixtúrát és kivonatokat is tudnak készíteni, és a jövőben ezekre fognak koncentrálni.
A bükki füvesemberként ismertté vált, és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével is kitüntetett Szabó György, 2022. december 4-én, 94 éves korában hunyt el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve